VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


FEHÉR Csaba, (Érc, Fidéliusz)
( Csurgó, 1936. augusztus 24. - Balatonfüred, 2011. február 16. )

orvos, belgyógyász, kardiológus

A Budapesti Lónyai utcai Ref. Gimnáziumban tanult, majd 1954-ben a Csurgói Állami Gimnáziumban érettségizett. 1960-ban Semmelweis Orvostudományi Egyetemen kapott oklevelet.1960–1962-ben a Veszprém Megyei Kórházban segédorvos. Balatonfüreden 1962-től 1977-ig a Állami Kórházban adjunktus, főorvos, 1977 és 2000 között a MÁV Szanatórium igazgató főorvosa. 1978-tól a Magyar Orvosírók Körének, 1989-től az MDF Balatonfüredi Szervezetének (alapító), majd 1990 és 1992 között az Országos Választmánynak is tagja. 1999-től a Magyar Keresztény Vasutasok Egyesületének elnökhelyettese. Kutatásainak területe: kardiológiai rehabilitáció. 1989 és 1992 között a Szabadkikötő című folyóirat társ-, majd főszerkesztője, illetve 1994-ben az Új Szabadkikötő szerkesztője. Prózai és lírai írásai megjelentek a Balatonfüredi Napló és a Magyar Napló hasábjain.
  M.: Hajnali szél. Irodalmi antológia. (Tsz.) Bf., 1986. – Magyar Orvosírók Köre jubileumi antológiája.(Tsz.) Bp., 1992. – Testi-lelki egészségünk. Jegyzet középiskolák részére. Bf., 1996. – Útban Emmaus felé. Versek és novellák. Kiadás előtt. Sírja a balatonfüredi Köztemetőben van.
  I.: BfÉL –VpMKÉL.– Dr. VERESS.